Színjátéknak, illetve kínlódásnak nevezték 2025-ös költségvetés tervezetét az MSZP vezérszónokai, Tóth Bertalan és Vajda Zoltán a törvényjavaslat vitájában az Országgyűlésben szerdán.
Tóth Bertalan kiemelte, teljesen mindegy, milyen törvényt fogad el az Országgyűlés, Orbán Viktor kormányát mindez semmiben nem köti, mert rendelettel, kormányhatározattal úgy térnek el ettől, ahogyan akarnak.
Hozzátette, színjáték ez a javaslat azért is, mert a tervezési kereteknek a valósághoz nem sok köze van.
Vajda Zoltán szavai szerint a tervezet kínlódás, mert a kormány egyetlen fontosabb tervezési számot sem tud eltalálni évek óta és mert a harmadik éve beígért GDP növekedés sem akar megérkezni.
A jövő évi költségvetés sorsa is azon múlik, mennyivel tud végre nőni a magyar gazdaság, de a kormány "hurráoptimista"várakozásait sem a Költségvetési Tanács, sem az elemzők nem tartják reálisnak - közölte.