Kőbányán és Kispesten az egekbe szökő ingatlanárak és bérleti díjak mellett egyre súlyosbodó lakhatási válság bontakozik ki. Mutatjuk, mi a megoldás Arató Gergely, a DK kőbányai és kispesti képvislőjelöltje szerint!
Kőbányán és Kispesten a fiatalok egyik fő gondja az önálló lakáshoz jutás. Állami lakásépítési program ma nincs, a luxusfideszesek által kimódolt lakásépítési támogatások pedig a többség számára elérhetetlenek.
Arról is nyíltan beszélnünk kell, hogy a lakás elvesztése vagy a családok felbomlása sokszor egyet jelent a hajléktalanná válással, mivel az eleve megrázó eseményeket követően a felek nem, vagy csak méltóságon aluli kompromisszumokkal tudnak új lakhatáshoz jutni.
Arató Gergely a helyzet megoldását európai példák nyomán a bérlakások számának erőteljes növelésében látja.
A sokak számára elérhető bérlakások számának növelése történhet állami vagy önkormányzati lakásvásárlással, majd bérbeadással, illetve állami vagy önkormányzati és magán bérlakások építésével. A lényeg, hogy mindenki számára, akár egyedülálló szülőknek is elérhető áron legyenek!
Arató Gergely és a Demokratikus Koalíció terve, hogy a szegénységellenes és elitista Fidesz által lerohasztott szociális hálót jóval szorosabbra szője és emberhez méltó életet biztosítson a kőbányaiaknak és a kispestieknek! Nem kérdés: 2022 a humánus fordulat és a kormányváltás éve lesz!
Forrás: a DK programja
Arató Gergely: Újra kell indítani a panelprogramot Kőbányán és Kispesten
A Demokratikus Koalíció kőbánya-kispesti előválasztási jelöltje a panelok energetikai korszerűsítése mellet beszélt közbiztonságról, közlekedésfejlesztésről és az egészségügy rendbetételéről is.
Szegényellenes a luxusfideszesek támogatási politikája
Mint kiderült, a lakásfelújítási támogatás úgy működik, hogy 3 milliót ad annak, aki elkölt 6 milliót. Király, nem? Persze, aki medencét, szaunát vagy jakuzzit akar belőle építeni, az jól jár. (Felkészül Varga Judit) A többiek nem.
Arató Gergely: A régi építésű társasházakra is ki fogjuk terjeszteni a panelprogramot
Kőbányán és Kispesten egyaránt nagyon nagy a panellakások aránya. Ezek korszerűsítése környezetvédelmi, takarékossági és kényelmi szempontból is fontos feladat. A témáról a körzet DK-s előválasztási jelöltje, Arató Gergely osztotta meg véleményét.