Láttuk az iskolák esetében mit jelent az államosítás, romló színvonalat, létszámhiányt, lepusztuló épületeket. Nem hagyjuk, hogy ez történjen az egészségüggyel is - mondta a választókörzet DK-s képviselője.
A DK tiltakozik az ellen, hogy a kormány elvegye az önkormányzatoktól a szakrendelőket - jelentette ki Arató Gergely (DK) Kőbánya-Kispesti országgyűlési képviselője vasárnap.
A párt frakcióvezető-helyettesi posztját is betöltő politikus a Kispesti Egészségügyi Intézet épülete előtt tartott, online közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, a szakrendelők a helyi polgároké, így a Kispesti Egészségügyi Intézet a kispestieké.
Az elmúlt héten az országgyűlésben 18 órás vita zajlott az egészségügyi törvény módosításáról. A DK követelte, hogy a kormány mondja ki, mi a szándéka a szakrendelőkkel, de nem voltak hajlandók kimondani, hogy nem veszik el a szakrendelőket
- közölte a politikus.
Arató Gergely szerint a szándék egyértelmű, most felmérik, és valamikor a következő év folyamán végre is hajtják a tervet, így veszélyeztetve a kispestiek egészségét, gyógyulását.
Láttuk az iskolák esetében mit jelent az államosítás, romló színvonalat, létszámhiányt, lepusztuló épületeket. Nem hagyjuk, hogy ez történjen az egészségüggyel is
- mondta a képviselő.
A Demokratikus Koalíció ezért mindent elkövet, hogy ne vegyék el a kispestiektől a szakrendelőt, aláírásokat gyűjt, tiltakozik, küzd, mert elfogadhatatlan, hogy a kispestiek egészsége az őrült kormányzati megszorítások áldozatává váljon
- hangsúlyozta frakcióvezető-helyettes.
Ternyák András, a DK kispesti szervezője kifejtette, az intézményben magas színvonalú, a 21. századnak megfelelő ellátás folyik, köszönhetően annak, hogy az elmúlt években a kispesti önkormányzat csaknem 2 milliárd forintot fordított a fejlesztésekre, ez mind a kispestiek javát szolgálta. Hozzátette: ezt akarják berakni egy nagy közösbe, ahol a legnagyobb károsultak a kispesti polgárok lesznek.
(MTI)
Hivatalosan is nemet mondott a szakrendelők államosítására a főváros
Karácsony Gergelyék nem kérnek abból, hogy a járóbeteg-ellátás is úgy járjon, mint a közoktatás, amit évekkel ezelőtt szintén elvettek az önkormányzatoktól, és most látjuk, milyen állapotban vannak.
Egész éjszaka tartott az egészségügy pintéri átalakításának vitája a parlamentben az ellenzék obstrukciója miatt
17 órán át tartották életben a vitát a Momentum, a DK, az MSZP és a Párbeszéd képviselői, mert elfogadhatlannak tartják a beteg-, orvos- és szakdolgozó-ellenes, aljas módosításokat.
Az egészségügyi átalakításnak nevezett újabb rombolással háziorvosi rendelők és orvosi ügyeletek fognak megszűnni
Ha az önkormányzatoktól elveszik a szakrendelőiket, akkor ugyanaz a sors vár rájuk, mint a településektől elvett iskolákra vagy kórházakra - állítja Dr. Komáromi Zoltán, a DK árnyékkormányának egészségügyi árnyékminisztere.